Angol nyelvi mentorálás felnőtteknek, akik szeretnék a tanult angolt élő beszéddé alakítani.
Ha most találkozunk először, szeretettel köszöntelek.
Krizsán Erika vagyok, angol nyelvtanár, és lassan harminc éve kísérek tanulókat azon az úton, amelyen a tankönyvi angolból egyre használhatóbb, élőbb nyelvtudás lesz.
Számos, különböző nyelvtanulási céllal érkező tanulóval dolgoztam már az elmúlt években. Készítettem diákokat nyelvvizsgára, érettségire, segítettem munkához, utazáshoz vagy külföldi élethelyzetekhez kapcsolódóan. Az utóbbi években egyre közelebb kerültek hozzám azok a felnőtt tanulók, akik már tanultak angolul korábban, de valahol útközben elveszítették a lendületüket.
Ismerős lehet ez az érzés: sok év tanulás után is nehéz megszólalni. A nyelvtanból maradtak emlékek, szavak is előkerülnek néha, egy-egy mondatot talán fejben össze is lehet állítani, de amikor élő helyzetben kellene használni az angolt, hirtelen minden bizonytalanná válik.
Én éppen ezen a ponton szeretek segíteni.
Először a kapaszkodókat keressük meg
Nem azzal kezdem, hogy mit nem tudsz. Sokkal jobban érdekel, mire tudsz már támaszkodni. Milyen szavak, mondatok, régi élmények, témák vagy helyzetek segíthetnek abban, hogy újra elinduljon az angolod.
Van egy, mára már mottóvá vált mondatom az óráimon:
Az „I don’t know…” kívül marad az ajtón.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindent tudni kell. Éppen ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy nem a leblokkolásból, nem a hiányokból és nem a régi rossz élményekből indulunk. Először megkeressük azokat az első kapaszkodókat, amelyeket gyakran csak újra elő kell hívni.
Hiszek abban, hogy felnőttként is lehet könnyedebben, emberibben, mosolygósabban tanulni. Nem gyerekes könnyedségre gondolok, és nem arra, hogy az angoltanulás mindig egyszerű. Inkább arra, hogy a tanulási folyamatnak nem kell feszültséggel, állandó teljesítménykényszerrel és megfelelési nyomással együtt járnia.
Egy jó angolóra számomra nemcsak arról szól, hogy új szavakat vagy szerkezeteket tanulunk. Fontosabb, hogy a tanuló egyre gyakrabban tapasztalja meg: ki tud fejezni valamit angolul. Lehet, hogy először egyszerűen. Lehet, hogy keresve a szavakat. Mégis elindul a mondat, és ez sokszor többet ér, mint egy hibátlanul kitöltött feladatlap.
Miért mentorprogram?
Egy kurzusról sokaknak előre meghatározott tananyag, leckesor és teljesítendő feladatok jutnak eszébe. Ezeknek is megvan a helyük, de az én munkámban legalább ilyen fontos az, hogy közben figyelem, hol tartasz, mi mozdít meg, melyik helyzetben bizonytalanodsz el, és mire lehet már építeni.
A mentorprogram számomra kísérés
Nem csak tananyagot adok, segítek rendszert találni a meglévő tudásodban, előhívni azt, ami már használható, és lépésről lépésre beszéddé alakítani. Közben figyelem a tempódat, a kérdéseidet, a visszajelzéseidet, és azt is, mikor van szükséged több gyakorlásra, bátorításra vagy éppen egy új nézőpontra.
Ez sokkal személyesebb folyamat, mint egy hagyományos kurzus.
Nyelvtanulóként is formálódtam
Tizenhárom éves voltam, amikor először jártam Párizsban, és akkor szerettem bele a francia nyelvbe. Nem azért, mert bármit is értettem volna. A hangzása, a dallama, az egész hangulata fogott meg. Ez az élmény azóta is visszahúz a franciához, akkor is, amikor lassan haladok, vagy éppen újra kell kezdenem.
Talán ezért is értem annyira, milyen fontos, hogy a nyelvtanulás ne csak feladatokból álljon. Kell hozzá élmény, személyes kötődés, siker, kíváncsiság és olyan helyzet, amelyben a nyelv végre nem tananyagként, hanem kapcsolódási lehetőségként jelenik meg.
Ezt a szemléletet viszem az óráimba, a csoportjaimba, a SEE Clubba és minden olyan programomba, amely felnőtt angoltanulóknak szól.
Ha te is úgy érzed, hogy az angol valahol már jelen van az életedben, csak még nem használod olyan bátran, ahogy szeretnéd, jó helyen jársz.
Itt nem azt fogod hallani, hogy „ezt már tudnod kellene”.
Inkább abban segítek, hogy újra hozzáférj ahhoz, amit már megtanultál, és lépésről lépésre élőbb, természetesebb angol beszéddé alakítsd.
Amikor a nyelv kapcsolódássá válik
Lehet utazás, beszélgetés, munkahelyi helyzet, film, dal, családi kapcsolat, új lehetőség vagy régi álom.
És lehet olyan nyelv is, amelyhez végre nem szorongással, hanem kíváncsisággal és mosollyal kapcsolódsz.
Tanuld az angolt mosolyogva, én ebben kísérlek.

